Nagyon sok túlzással készítették el a The Housemaid - A téboly otthona című filmet Paul Feig rendezésében, mely mostanában tarol a hazai mozikban. Konkrétan egy beteg filmet hoztak össze (thriller műfajban), melyben nagyon eltúlzottak a karakterek, a motivációk, a pszichés problémák, a véres jelenetek és a végkifejlet is. Szürreális, kevéssé hihető és mesterséges az egész, noha közben izgalmas és nagyon fordulatos is (ezt el kell ismerni). Posztom mindezen észrevételek megindoklásáról szól. 

A kép forrása: filmstories.co.uk

Előbb röviden a sztoriról: Adott egy gazdag és sikeres házaspár: tökéletes külsejű, kigyúrt, sportos 190 centis jóképű férfi Andrew (Brandon Sklenar), gyönyörű feleség Nina (Amanda Seyfried), álomszerű ház, sok szobával, nagy terekkel és méregdrága berendezéssel. Nina és Andrew sokak által irigyelt életet élnek egy jó környéken, a felsőközéposztály oszlopos tagjaiként 11 éves kislányukkal (Indiana Elle)

Egy nap felvesznek egy szobalányt, Millie-t (Sydney Sweeney) akiről csak lassanként derül ki, hogy zűrös múlttal rendelkezik. Ezt valójában csak a néző tudja meg, mert a házaspár előtt sokáig sikerül titokban tartani. Millie ugyanis fiatalon agyonvert egy fiút, amiért az erőszakosokodott egy szobatársnőével. Ekkor csak 18 éves volt, de tettéért 15 évet kapott, viszont 10 év után feltételesen szabadulhatott. A jelenben bár nincs lakása és a kocsijában alszik, mégis bizakodni kezd, amikor bentlakással felveszik végre szobalánynak Winchesterékhez.

Telnek-múlnak a napok és lassan, fokozatosan világos lesz, hogy Nina, aki kezdetben nagyon kedvesnek tűnik, valójában nagyon komoly pszichés-mentális gondokkal küzd (talán skizofrén is), legalábbis erre utal, hogy időnként dühromakokat kap, amellett rosszindulatú bizonyos helyzetekben Millie-vel és gyógyszereket is szed. Ugyanakkor férje Andrew maga az ideális férfi: kigyúrt test, magas IQ, megértően kedves és előzékeny viselkedés, sikeres az élet minden területén. Adódik a szitu, hogy a két jó természetű és kifogástalan külsejű fiatal (Millie és Andrew vagyis a szobalány és a férj) egy idő után lefeküdjenek egymással. Ez a film első fele, én is itt hagyom abba az események ismertetését, nehogy eláruljak bármilyen meglepetést is. 

A kép forrása: hollywoodreporter.com

A film második felében ugyanis minden a feje tetejére áll és jönnek a nagyobbnál nagyobb meglepetések, melyek sokkolóak. A karakterek ellentétükbe váltanak, és beindul a szürreális eseménysor, amit természetesen nem lövök le. De azt kijelentem, hogy számomra nem hiteles a pszichés problémák teljes tárháza amit felvonultatnak a szereplőknél, akik egyébként mindenben sikeresek. Ugyanakkor nem tudtam én sem kivonni magam a hatásuk alól. 

A Housemaid izgalmas film (főleg a második játékrész), de nekem a valóságtól túlságosan elrugaszkodott. A legvégéhez egy megjegyzés azoknak akik már látták (akik nem azok úgysem értik az észrevételemet): aki kap 100 ezer dollárt (ami egy átlag amerikainak majdnem 2 évi bére az USA-ban) az miért megy vissza szobalánynak? De ezt csak úgy kiszúrtam, mert zavart.

A végső értékelésem a filmre: három és fél csillag, noha Sydney Sweeney alakítása kellemes meglepetés volt számomra, mert korábban őszintén szólva nem éreztem nála túl nagy színészi kvalitásokat. Egy mozijegy árát mindenképp megéri a film, főleg a thriller rajongók számára. Engem kicsit a 2014-es Holtodiglanra emlékeztet a Housemaid, de nem annyira kidolgozott (és nem éri el David Fincher filmjének 4 és fél csillagos értékelését sem). 

A világ legelső Forma-1 futamát 1950 május 13-án rendezték meg az angliai Silverstonban és az olasz Giuseppe Farina nyerte meg. Azóta eltelt 75 év és a Forma-1 egy külön világgá változott több százmillió néző rajongásától kísérve világszerte. A legisekeresebb pilóták hétszer is megszerezték már a világbajnoki serleget: Michael Schumacher és Lewis Hamilton. (A jelenlegi világbajnok mellesleg négyszeresen a holland Max Verstappen.) A filmvilágot is megihlette ez a különleges közeg és számtalan remek produkció született az elmúlt években. (Ilyen volt 2001-ben a Felpörgetve, mely a Forma-1 pilóták életéről, surlódásairól szólt Sylvester Stallone főszereplésével és 2013-ban a Hajsza a győzelemért Daniel Brühl és Chris Hemsworth főszereplésével, akik a háromszoros Forma-1 világbajnok Niki Lauda élettörténetét dolgozták fel.) Idén a Top Gun Mavericket elkészítő Joseph Kosinski fordult a Forma-1 felé, a hazai mozikban éppen most debütál új filmje az F1 Brad Pittel a főszerepben. De milyen is lett ez a legújabb sportfilm a Forma-1-ről?

A kép forrása: reddit.com

A legelső dolog ami kiemelhető, hogy a F1 egy nagyon látványos mozi, melyben rengeteg élvezetes felvételt láthatunk a versenyzésről, a 300 km/h fölé gyorsuló versenyautók pilótaüléséből szemlélve a pályákat. Ez már önmagában is nagy élménnyé teszi az egészet, főleg egy mozi méreteiben élvezve a látványt. A másik érdekesség, hogy a néző bepillantást nyerhet abba is, hogy milyen trükkök és ravasz taktikázások is állnak a versenyzők pályákon való ténykedése mögött.

Azok akik kevésbé jártasak a Forma-1 világában megismerhetik a gumi melegítések és cserék, kiállások, nedves pályák és egyéb taktikai tényezők jelentőségét felismerve hogy a F1 egy nagyon komplex szakmai kihívás, mely óriási tudást és tapasztalatot igényel számtalan területen az istállóktól és pilótáktól egyaránt. Amellett pedig óriási a fizikai terhelés is (néha 5-6 G) ami miatt a versenyzőknek nagyon sokat kell edzeniük. Ez kitűnően megjelenik egyébként a filmben.

A központi karakter Sonny Hayes (Brad Pitt) egy versenyzésben megöregedett vén róka, aki azonban soha nem marad meg egy helyben: hol az amerikai NASCAR bajnokságban bukkan fel, hol sivatagi rallyt vállal be, hol pedig újra felbukkan a Forma-1 világában. Utóbbit régi versenytársa (és korábbi ellenfele) Ruben Cervantes (Javier Bardem) kérésére teszi, aki meghívja csapatába az APX GP-be. Az említett istálló nem áll épen jól a világverseny F-1 tabelláján, mondhatni a kiesés és teljes megsemmisülés fenyegtésével küzdenek. Nagyjából ezért kell nekik Sonny, hogy felrázza kicsit a csapatot és másik versenyzőjüket, Joshuát (Damson Idris). 

A kép forrása: imdb.com

Sonny meg is teszi a tőle telhetőt, ám veszélyes és sokszor kamikáze jellegű stílusa, bevállalós és meredek trükkjei kezdetben inkább felborítják a kis közösséget, mintsem jobb teljesítményre sarkallnák őket. Joshua is sokáig riválist és nem segítőt lát Sonnyban, viszont felfigyel a férfi értékeire a csinos főmérnöknő, Kate McKenna (Kerry Condon). Persze románc lesz a dologból így kapunk némi szerelmi romantikát is (gondolva a női nézőkre). 

A film zenei betétei egyébként nagyon jók és megtekinthetjük a világ legjobb Forma-1 pályáit is olyan kameraállásokból, melyeket eddig biztosan nem ismerhettünk. Felbukkanak a filmben valódi Forma-1 versenyzők is, például Lewis Hamilton, illetve a jelenlegi világbajnok Max Verstappen (többször is) és többek közt Fernando Alonso, aki az egyik jelenetben le is kezel Brad Pitt karakterével. Jók az alakítások is: Brad Pitt 62 évesen is képes arra, ami őt naggyá tette: egyszerre fiatalos vagány illetve bölcs és komoly, akire érdemes odafigyelni (nem beszélve a női szívek megdobogtatásáról). Kiemelném Javier Bardem alakítását is, akinek karaktere kulcsfontosságú a filmben. 

A kép forrása: geekireland.com

Visszatérve a film cselekményére: ... Idővel Sonny stílusát megszokja a stáb és az APX GP elindul végre felfelé a tabellán, sőt a két pilóta is békét köt végre egymással. Közben megszületnek azok a tanulságok és gondolatok is, melyek egy picit a sportfilmes műfaj fölé emelik Kosinski filmjét: az egyik ilyen az eltökéltség az iránt a dolog iránt, ami igazán kiteljesít bennünket. Sonny példája megmutatja ugyanis, ha találunk az életünkben olyasmit ami igazán boldoggá tesz bennünket, akkor mindenáron folytassuk, hogy amikor majd lemegy a függöny elmondhassuk igazi, teljes és boldog életet élhettünk. És ez a valami nem lehet a pénz, hanem maga a megtalált örömforrás, mert ahogyan a filmben többszer elhangzik Sonny szájából: "nem a pénz számít" Sokaknak egy egész élet kell arra, hogy erre ráébredjenek, mások megérezhetnek ebből valamit például egy olyan film alatt mint a F1.

Frank Herbert 1965-ben jelentette meg sok éven keresztül írt monumentális sci-fi regényét a Dűnét. A történet megírásakor a hidegháborús idők jártak: az USA körül szerveződött nyugati szövetség állt szembe a Szovjetunió uralta keleti tömbbel. A Dűnében számtalan olyan elem mutatkozik meg, mely ennek a bizonyos kétpólusú világrendnek a leképeződése.

A kép forrása: latimes.com

Ott van mindjárt az alaphelyzet: adott egy haladó szellemű főúri ház bolygója az Atreides dinasztia alatt és adott egy elnyomó bolygó, militáns berendezkedéssel Vladimir Harkonnen diktatúrája alatt. Nem kell túl nagy történelmi tudás és képzelőerő, ahhoz, hogy a két marakodó birodalomba bele-lássuk a hidegháborús Egyesült Államokat és Szovjetuniót (túl az orosz eredetű Vladimir név említésén). Főleg úgy, hogy a rendezés is mindent megtesz a Harkonnenek démonizálásáért: mindenki katona minden fekete-fehér, az emberek vadak, a nőket elnyomják, állandóak a katonai felvonulások, a férfiak tar-kopaszak, félelmetesek és a vezetők bármit megtehetnek alárendeltjeikkel (akár azt is, hogy egy új kés kipróbálásáért öljenek meg egy embert). Minden azt sugalmazza, hogy ők a rosszak. A másik oldalon ott a sokkal felvilágosultabb Atreides-birodalom, ahol a nőket megbecsülik, az emberek tudnak mosolyogni és nem az elnyomás áll a politika középpontjában.

A két család harcát az első Dűne-részben a Harkonnenek nyerik, mert a császár őket támogatja elit-katonáival (ők a Sardaukarok, akiket "kölcsönad az Atreidesek kiirtásához). A második fejezetben azonban a nagy Harkonnen-támadást túlélő ifjú herceg, Paul (Timothée Chalamet) elszökik a vérengzés helyszínéről és édesanyjával, Jessicával együtt (Rebecca Ferguson) az Arrakis bolygón őshonos fremen néphez menekül. A fremenek Herbert regényében az araboknak felelnek meg leginkább: sivatagi etnikum, erős vallási kötődéssel, harciassággal, miközben övék a futurisztikus világ legfőbb kincs az olaj vagyis fűszer. Mert hogy az arab világ uralta kőolaj a regényben a fűszernek felel meg.

A kép forrása: gamesradar.com

Persze vannak felmerülő kérdések: például mit esznek a fremenek, ha az egész bolygó egyetlen hatalmas sivatag és a lakosság kihalt földalatti barlangokban él. Nincsenek búzamezők, nincsenek legelők, nincsenek jószágok. A másik, hogy mit esznek az 500 tonnás homokférgek, akiknek alsó hangon napi 300 kiló kaja kellene. Nincsenek fák, növények, egyéb állatok, nincs semmi. De ha ezeken túl is lépünk ott van a következő érdekesség: egy futurisztikus high-tech világban miért kardokkal harcolnak a hadseregek? Nyilván ezek azért nem logikai bukfencek, az alapsztori jól felépített és minden történetszál egymásból következő lépésekből tevődik össze. Paul beilleszkedik a fremenek közé, akik azt hiszik róla, hogy ő a Lisan al-Gaib vagy más néven Messiás. (Azt a gondolatot, hogy egyszer eljön hozzájuk a Messiás, a rejtélyes Bene Gesserit rend ülteti el a kultúrájukban, hogy könnyebben uralkodhasson felettük a császári impérium.) Mindenesetre Paul beilleszkedik a fremenek közé, kiállja próbáikat (mint a homokférgeken rodeózás a sivatagban) majd három támogatója segítségével a nép élére áll. A három támogató: édesanyja Jessica (a fremenek egyik Tisztelendő Anyja), a gyönyörű Chani (Zendaya) és Stilgar (Javier Bardem), aki az egyik törzsi vezetőként mindenkit Paul mellé állít.

Persze kiderülnek fontos titkok is például Paul és Jessica származásáról és a Bene Gesserit rendről is, mely sokkal nagyobb befolyással bír mint hinnénk. Fő céljuk a Kwisatz Haderach megtalálása, annak a személynek a maguk mellé állítása, aki "áthidal teret és időt". Egyik jelöltjük maga Paul, aki két genetikai vérvonal révén is különleges képességeket örököl. A különböző titkok, fordulatok és meglepetések misztikummal ruházzák fel és színesítik a Dűne történetfolyamát, mely alapvetően a második részben Paul Atreides felemelkedését és bosszúját mutatja be. Le akar számolni apja gyilkosaival, családja ősi riválisaival a Harkonnen családdal és annak ifjú bajnokával Feyd-Rauthával (Austin Butler). Valójában azonban a császári cím megszerzése Paul legfőbb célja, melyhez nagyon közel is kerül a film végére, de amelynek végső megszerzéséhez előbb még le kell győznie a nagy főrendi házakat is. Alighanem ez marad majd a harmadik részre.

A kép forrása: latestly.com

A Dűne által felvázolt világ egy jövőbeni közeg, mely a történelmi múltban gyökerezik és annak mintáit építi magába. A legerősebb konfliktus-szál a hidegháborús kétpólusú világrendre épül, az amerikai - szovjet nagyhatalmak harcaira. A második az elnyomott és a kőolaj "fogságában" lévő arab világból merítkezik, a fremen nép harcait megjelenítve a sivatagban a fűszerért (napjainkban az olajért). A harmadik utalás a vallási fanatizmusra vonatkozik, mely jellemzi napjainkat is: a széles tömegek a vallás útján könnyen fanatizálhatóak (a filmben ismét csak a fremeneknél bukkan fel, hogy egy képzelt messiásért bármire képesek lesznek). Negyedik helyre tenném a világhatalmak mögött (és mellett) rejtőző érdekköröket, melyek komoly befolyással bírtak Herbert korában és ma is a legfelsőbb döntéshozókra. A Dűnében ők az Űrliga emberei és a Bene Gesserit rend tagjai, napjainkban pedig bizonyos lobbi-körök a szuperhatalmak kormányainak holdudvarában.

A filmben folyamatosan hallható fremen nyelv eredete arab hangzású, bár vélhetőleg egy kitalált hablaty-nyelv lehet, gyakran komikus hangzással (többnyire amikor Stilgarként Javier Bardem használja a filmben). Bardem egyébként nagy alakítást nyújt, de a film legjobbja egyértelműen a főszerepben Timothée Chalamet.

Frank Herbert (1920-1986) egy kivételes regény-gyűjteményt alkotott meg 1965 és 1985 között, melynek első 6 történetét még ő maga írta meg (Dűne, A dűne messiása, A dűne gyermekei, A dűne istencsászára, A dűne eretnekei, A dűne Káptalanház). Ezekhez később még sok más regény készült, más íróktól. A végeredmény egy tényleg különleges fantázia-világ, melynek mélységeit még csak most fedezi fel a jelenkor.

Nem könnyű jó kémes filmet készíteni, mert ha a film komolyan veszi önmagát, akkor olyan vetélytársai lesznek, mint a Mission Impossible sorozat (ami magas költségvetésű szuper-produkció és közönség-siker) ha pedig humoros akar lenni, akkor könnyedén lecsúszik a "B" kategóriába, az olcsó és gyenge idétlenkedések közé. 

Mivel Matthew Vaughn a Kingsman filmek rendezőjeként már letette a voksát a vígjátéki megközelítések mellett, ezúttal is egy könnyed dolgot akart csinálni az Argylle leforgatásával, tele humorral. Csakhogy ezúttal az igazán vicces jelenetek valahogy elmaradnak és a poénok sem ülnek valahogy, illetve kb az első 20 perctől az egész lecsúszik oda, amitől félni lehetett: az idétlenkedések szintjére.

Már a főszereplőkkel is van némi probléma: bár minden tiszteletünk Bryce Dallas Howard munkássága felé, annyi önkritikával illett volna élnie, hogy belássa: kicsit ducivá gömbölyödve (ami amúgy nem áll rosszul neki) nem túl hiteles szuper-kém karakterében, akiről ráadásul azt próbálja beadni nekünk a forgatókönyv, hogy az egyik legjobb a szakmában. Mármint mindez azt követően lesz nyilvánvaló, hogy kiderül: életének utolsó fejezete komplett hazugság, nem is regényíró, csak egy bevetését (és sérülését) követően adtak neki új életet (kihasználva amnéziáját). Itt jön be a szójáték, mely szerint a kém-hölgy regény-főhőse Argylle valójában ő maga vagyis R. Kyle ügynök (micsoda sziporkázó szóvirág-poén).

A másik főszereplő: Sam Rockwell, aki szintén túl van már pár jó filmen, ám ő sem túl szerencsés ERRE a szerepre, tekintve, hogy apró és vékony termetével furcsa (szinte szürreális) párja a jó mázsás Dallas kisasszonynak, így szerelmes hős-párosként hangyányit komikusak.

A harmadik fő-karakter a jobb napokat látott Henry Cavill, aki viszont sajnos nem hús-vér szereplő, tekintve, hogy a regény-író hölgy képzeletében és írásaiban szerepel csupán. Szó ami szó ez sajna visszalépés a kigyúrt és jóképű Cavill számára, aki úgy tűnik lemaradt az új James Bond lehetőségről is (és valószínűleg nem őt választják majd Daniel Craig helyére).

Az alaptörténet kesze-kusza, nehezen követhető és idétlen, az akciójelenetek nem rosszak ugyan, de nem mentik meg a filmet, a karakterek viszont katasztrofálisak és sajnos humort sem nagyon kapunk. Összességében az Argylle egy nagyon gyengécske film. Bár az első percekben láthatjuk benne Dua Lipát, aki tényleg jól tolja (és nagyon szexi sárga mini-ruhájában a motoron) csak arra alkalmas nagyjelenete, hogy besegítsen a film promótálásába.

Értékelésem sajnos közepes, az 5 csillagból maximum két és fél esetleg három csillagot kaphat tőlem a nagyon gyenge rendezés és alakítások miatt.

A ravasz londoni magánnyomozó, Sherlock Holmes alakját egy skót orvosból lett író, bizonyos Arthur Conan Doyle találta ki, mégpedig 1887-ben. A különleges megfigyelő-képességéről, magas intelligenciájáról és rendkívüli logikájáról illetve egészen egyedi emberismeretéről híres karakter örök segítője John H. Watson orvos és katona, aki legtöbbször a történetek mesélője (narrátora) is. Doyle mintegy 4 regényt és 56 novellát írt a londoni detektív-páros kalandjairól, világhírűvé téve a nyomozós műfajt minden földrészen.

Guy Ritchie 2009-ben, majd 2011-ben készített látványos kaland-akció-krimit Doyle történeteit felhasználva, így zseniálisan szórakoztató filmekkel ajándékozta meg rajongóit. Főszereplői: Robert Downey Jr, Jude Law és a gyönyörű Rachel McAdams egészen egyedi módon humoros és élvezetes játékkal teszik emlékezetessé mindkét részt. Ilyen előzmények után készült el 2020-ban az Enola Holmes első és 2022-ben második része, Harry Bradbeer rendezésében.

Mindkét Enola Holmes filmet a főszereplőnő, az alig 18 éves Millie Bobby Brown alakítása tesz különlegessé, mert a hölgy valami elementáris természetességgel, kedves bájjal és vicces esetlenséggel alakítja a férfi-detektívek világába csöppent kamaszlányt.

Az alapsztori a legelső részben érdekes, izgalmas és egy csetlő-botló kamaszlány alakra köré fonódik, aki eltűnt anyját keresi, magánnyomozó bátyja, Sherlock bevonásával. Ehhez képest a második rész sokkal bonyolultabb és összetettebb. Ebben a cserfes és mégis okos Enola, már mint önálló magándetektív kezd dolgozni egy szövevényes bűnesetet felgöngyölítve. Ezúttal is bevonja bátyját, sokkal komolyabb mértékben mint legutóbb.

Pozitívum a rengeteg szellemes párbeszéd, az autentikus XIX.század-végi helyszínek sokasága és persze Millie Bobby Brown játéka, negatívum pedig a kissé túlbonyolított alaptörténet, ami egy idő után "leülteti" a filmet. Értékelésem így is közepes feletti. A legelső epizódra: 80%, a másodikra: 65%.

Ajánlott posztjaim: TOP-200 kedvenc filmem, Top Gun: Maverick, Obi-Wan sorozat, Vadászat, Jurassic World: Világuralom, Outer Banks,

Az egyik legnépszerűbb sorozat a legnagyobb előfizetős médiaszolgáltatón az Outer Banks (Külső partok), mely hamarosan új évaddal jelentkezik, tovább szélesítve a jelenleg is hatalmas rajongótáborát. Már csak emiatt is érdemes visszatekintenünk a sorozat eddigi cselekményére és elgondolkodnunk a sikerének titkán.

A kép forrása: LINK

A tizenéves amerikai kamaszok kalandjait mutatja be, lenyűgözően szép tengerparti tájakon. A helyszín: az Egyesült Államok Észak-Karolinai partvidéke az Atlanti-Óceán mentén. A terület szigetek, félszigetek, zegzugos  földnyelvek láncolata a kontinens valódi partvonala előtt, az ócánban. Nagyrészt halászok, pihenni vágyó gazdagok, nyaraló-tualjdonosok és hajósok élnek itt, élvezve a természet és a tenger közelségét. Az egyik sziget a Kildare Island 5 fiatal középiskolás (16-17 évesek) otthona, ők a "snecik" ahogyan magukat nevezik (eredetiben: Pogue-ok): Kiara (Madison Bailey), Pope (Jonathan Daviss), JJ (Rudy Pankow), John B (Chase Stokes) és Sarah (Madelyn Cline). Akad köztük gazdag szülők gyermeke, árván maradt nincstelen is, sőt a részeges apjával élő vagány is.

A kép forrása: LINK

A sorozat első két évada nagyobbrészt valóban Outer Banks területén játszódik - bár a valódi forgatások Dél-Karolinában zajlottak - sok jelenet a Bahamákon, Nassauban látható és néhány scene egyéb városban is, mint Charleston. Az eseményeket az említett 5 fiatal alakítja, akik egy több száz éve elsüllyedt, arannyal teli hajó után kutatnak, mégpedig sikerrel. Csakhogy bonyodalmak adódnak: részint a gazdag Outer Banksi fiatalok (riválisok) miatt - ők: Topper (Austin North), Rafe (Drew Starkey) és Kelce (Deion Smith) - részint pedig a leggazdagabb helyi lakos Ward Cameron (Charles Esten) révén, aki szintén az aranyra áhítozik. Megkezdődik a harc a felek között, melynek során a snecik mindig csak csodával határos módon menekülnek meg a különböző veszélyes helyzetekből. Közben szerelmek alakulnak ki, például a gyönyörű Sarah és a folyton menekülő John B között, mely kapcsolat már csak azért is viharos, mert Sarah apja az a Ward Cameron, aki a leginkább a főgonosz szerepébe kerülve töri magát az aranyért. 

Ami az egyéni színészi teljesítményeket illeti, a magam részéről több tehetséget is ki tudok emelni, első helyen a gyönyörű - idén már 24 éves - Madelyn Cline neve merül fel bennem, illetve a két fiatalember az oldalán: Chase Stokes és Rudy Pankow. Az idősebb karakterek közül a Franco Nero hasonmás Charles Esten alakítása élvezetes, aki szerintem mesterien hozza a gonosz és kétszínű milliárdost.

A kép forrása: LINK

Az Outer Banks hamarosan új évaddal jelentkezik, vélhetően további kalandokkal és új izgalmakkal. Sikerének legfőbb titka a gyönyörű, tengerparti helyszíneken túl, a természetesség, ami a fiatal főszereplőkből árad és a fordulatokban gazdag cselekmény, mely folyamatos meglepetéseket és izgalmakat kínál a nézőknek. Szinte minden korosztály számára szórakoztató, de a fiatalok élvezik leginkább. Értékelésem: 80%. 

A harmadik évad megjelenéséről egyelőre vegyes híreket olvasni. A Netflixlife pár hete azt írta: 2022 végén vagy 2023 elején valószínű csak a történet folytatása. Nagyon várjuk!

Pozitív értelemben vagyok elfogult a Jurassic World filmekkel kapcsolatban, mert azon kevesek közé tartozom, akik az első és a második JW epizódot is szerették. Nekem bejött ugyanis a főszereplők, Bryce Dallas Howard és Chris Pratt kettőse és még a 2018-as Bukott Birodalom furcsa alapsztorijával is elvoltam, mert annyira ütősnek találtam a látványvilágot. Ugyanakkor ez a legújabb, idei, harmadik fejezet már sajnos nem tudott lenyűgözni, noha ugyanaz a Colin Trevorrow rendezte mint az elsőt (és aki mellesleg a nem túl eredeti Star Wars IX. [Skywalker kora] forgatókönyvét is készítette).

A kép forrása: IMDb

A fő probléma nem a színészgárda ezúttal sem, hanem maga a több sebből vérző és zavaros alaptörténet, melynek már nem a dínók állnak a középpontjában. A bekeretezett részben az alapsztori olvasható, amit célszerű átugornia annak, akik érzékeny a spoilerezésre.

A történet tehát kicsit zavaros, a látványvilág viszont helyenként egészen lenyűgöző ezúttal is. Láthatunk például úgynevezett Giganotosaurust, mely a legnagyobb valaha létezett ragadozó (és a T. Rex fő vetélytársa), illetve hosszú karmú, hatalmas Therizinosaurust, mely az egyik jelenetben egy zöld békanyállal teli kis tóba kergeti Clairet (Bryce Dallas Howardot). A vörös hajú színésznő zöldes háttérben filmezve valóban cool látványt nyújt a hatalmas őshüllővel a háttérben.

A kép forrása: looper.com

Ez a scene egyben a film egyik legjobb jelenete is. De azért akadnak más pozitívumok is, például kapunk egy remek jeges akciót, melyben egy furcsa, óriás-madárhoz hasonló dínó támad a Biosyn-bázisra tartó Owenre és Kayla-ra, mégpedig a jég tetején és alatta is. Aztán van megint raptorokkal motorozás, ezúttal városi környezetben (nem dzsungelben) és láthatunk T.Rexet is, most a Giganotosaurussal harcolva. És nagyon jó érzés viszontlátni a régi karaktereket: az alig öregedő Dr Grantet, azaz Sam Neillt a még mindig csinos Elliet azaz Laura Dernt és a "tökös", elvarázsolt Malcolmot (Jeff Goldblum).

Mindezek dacára a kicsit gagyi alaptörténet sajnos elrontja az egészet. Valahogy nem tudunk izgulni a főhősökért és az utolsó 20 percet leszámítva túl sok eredetiséget sem kapunk. A végén, amikor összeáll a "jók csapata" kicsit felpörög az egész és megcsillan a régi Jurassic feeling rövid időre. Ami a szereplőket illeti: Chris Pratt nagyon gyengécske - a kinyújtott kézzel való dínó bűvölés ezúttal kevés (és uncsi is már) - Bryce Dallas Howard pedig ezúttal takaréklángon "ég".

Egy mozijegyet azért persze megér a dolog a látványos jelenetek miatt, de erősen egyszer nézős az egész. Értékelésem kicsit az IMDb alatt van (ott jelenleg 6,0/10 ponton áll), nálam sajnos csak 50%-os, kihagyott lehetőségnek tekintem.

A "sokkoló" talán picit erős jelző erre a különleges akciófilmre, de közel jár a valósághoz, Craig Zobel 2020-as rendezéséhez, mely a The Hunt (A vadászat) címet kapta. Már önmagában az alapsztori is érdekes: adott egy különböző emberekből álló csoport (eltérő korú nőkből, férfiakból összeválogatva) akiket szabadon eresztenek egy erdőben, majd vadászni kezdenek rájuk (mesterlövész puskákkal, íjakkal, gránátokkal és különböző csapdákkal).

A kép forrása: ilgiornale.it

A menekülők nem ismerik egymást, akad köztük 70-es elhízott öreg úr és huszonéves, csinos fiatal lány is. Idővel kiderül: korábban mindannyian kritikával illették - mégpedig a blogok és online felületek világában - az amerikai liberális oldal publicistáit (és törekvéseiket). A vadászók tehát valójában bosszúra kész "ballib" átlagemberek, akik némi katonai képzést követően hobbi-vadászatként - szórakozásból és megtorlás céljából - lövöldöznek a kiválogatott jobb-konzervatív áldozatokra.

A sztori középpontjában kezdetben a menekülő csapat különböző tagjai állnak, de ahogyan sorra halnak meg, mindig újabb és újabb "főhőst" kapunk. Végül kiderül, hogy az egyetlen igazán profi köztük egy harmincas csinos nő: Crystal (Betty Gilpin). A talpraesett hölgy sorra ússza meg az üldözők csapdáit és támadásait, míg végül ő maga lesz támadó. Fordul tehát a kocka: Crystal - akiről kiderül, hogy katonai képzésben részesült és tévedésből került a csapatba - megkezdi az agresszorok csapatának felszámolását. Eljut a főszervezőhöz is, akiről kiderül, hogy vele hasonló korú nő. Kettejük összecsapása egy Kill Bill párbajhoz hasonló véres harccá változik. A szereplők közt van: Emma Roberts, Hilary Swank és Justin Hartley is, de igazán csak Betty Gilpin emelhető ki. Egyszerre nőies és erőteljes a jelenléte, miközben harcias, kőkemény és szexis is.

A kép forrása: thatshelf.com

A Vadászat több egy egyszerű akciófilmnél: sajátos irónia és politikai szarkazmus is, ami görbe tükröt tart a túlságosan átpolitizált társadalmak elé. Sokan viszik ugyanis túlzásba manapság a politikával való foglalkozást és vesznek össze idegenekkel, barátokkal (néha még saját rokonaikkal is), egy-egy politikai ügy kapcsán (és nem csak külföldön, de idehaza is) A filmbeli történetben mindkét oldal elfajzott: az "áldozatok" sem egészen ártatlanok, hiszen korábbi életüket a másik politikai oldal rágalmazásának szentelték. A gyilkosok viszont deviáns, beteges őrültek, akik annyira belemerültek már saját politikai elveik szajkózásába, hogy az ellen-oldal lemészárlásától sem riadnak vissza. Több párbeszédben is megemlítésre kerül néhány politikai téma, mint a globalizáció, a klíma-probléma, a nemek egyenlősége, a migráció és a faji diszkrimináció. Míg az egyik oldal tagadja, sőt lesöpri és relativizálja ezeket a témákat, addig a másik oldal görcsösen védelmezi és a vele egyet nem értőket megöli. Egyszerre ijesztő és szánalmas, de az ember mégis arra gondol: ne adja az ég, hogy egyszer valóban ennyire elfajuljon a világ. [Bár hozzátenném személyes megjegyzésként: én a magam részéről fordítva tartanám hitelesebbnek a dolgot: vadászoknak jobban elképzelhetőek a "zéró-toleranciás" jobb-konzi-nacionalisták, mint a ballibek. De lehet, hogy ez is a polgárpukkasztás része.] A Vadászat mindenesetre egy Tarantino-filmekhez hasonlító, véres akció-orgia, rengeteg jó jelenettel és fordulattal.

A kép forrása: IMDb

Pozitívum a lendületes, akciódús tempó, a pörgés és izgalom, a sok fordulat, negatívum viszont a hihetőség, mely sok esetben zavaróvá válik. Soha nem jön rendőr, a főhősnő mindenkit lenyom (még egy 120 kilós, képzett kommandóst is közelharcban) és átlag-újságírókat állítanak be érzéketlen gyilkológépeknek. A végső mérleg mégis pozitív irányba billen.

Megéri a 90 perces, rövidke játékidőt végignézni, mert aki jól bírja a véres gyilkolászást és szereti a folyamatosan adagolt meglepetéseket illetve fordulatokat egy horror-határokat feszegető, pörgős akciófilm keretei között, az kimondottan jól szórakozik majd.

A kép forrása: IMDb

A Vadászat megérdemli a 75-80 százalékot, mert saját műfajában a többször nézhető, színvonalasabb akciók közé tartozik. Ajánljuk a Tarantino és Guy Ritchie filmek kedvelőinek és minden akció-fannak. Nem bánjátok meg, ha bevállaljátok! 

Hardcore Star Wars rajongóként nagyon vártam már 2019 karácsonyán IX. epizódot és a Mandalorian streaming sorozatnak is megörültem, mely ugyancsak 2019 végén indult. (Később, 2020 decemberében egy második évaddal is megajándékozott bennünket a Favreau csapat, ami még jobb lett.) Azonban a 9. fejezet sajnos óriási csalódást okozott, a Mandaloriant viszont pozitív érzésekkel néztem végig (mindig elolvastam az egyes fejezet-elemzéseket a Mandalorian blogon.) Aztán jött némi szünet, majd előbb a Boba Fett sorozat, majd most júniusban a várva várt Obi-Wan is megérkezett. És nálam nagyot robbant, mert bár a legelső epizód lassan indult be, a második és főleg a harmadik rész igazi pörgős Star Wars életérzést adott.

Forrás: www.imdb.com

Az 51 éves Ewan McGregor kb a harmadik részre talál önmagára és úgy tűnik egyre jobb és jobb lesz. A script pedig szépen illeszkedik a Sithek bosszúja (III. rész) zárásához: a Darth Vaderré váló Anakin Skywalker gyermekeit elrejtik a sithek elől, a leányzó (Leia) Organa szenátor gazdag házába kerül (az Alderaan -ra), a fiú pedig (Luke) a Lars családhoz, a Tatooine sivatag-bolygóra. Obi-Wan úgy dönt a fiút tartja szemmel és a közelében maradva kezd bujkálásba. Itt indul az Obi-Wan mini-sorozat cselekménye. A bonyodalmakat az indítja el, hogy bár Luke szépen cseperedik Beru néni és Owen bácsi házában, Leiát elrabolják az Alderaanról. Ob-Wan első feladata tehát 10 év után újra aktivizálódni és felkutatni majd haza vinni az ifjú hercegnőt.

Csakhogy a küldetés nem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik: a 66-os parancsot túlélő Jedikre az egész galaxisban inkvizítorok vadásznak, akik majdnem ugyanolyan képességekkel bírnak mint a Jedik (el is hangzik a filmben, hogy sokuk korábban Jediként szolgált, csak átállt a sötét oldalra). Egyikük, Reva Sevander kimondottan Obi-Wanra vadászik. Az első részek negatív főszereplője így a Revát alakító fekete szépség: Moses Ingram.

Forrás: LINK

Az Obi-Wan sorozat képi világa, hangulata és stílusa is a Mandalorian filmekhez hasonló, amire egyébként Deborah Chow a garancia, aki a mandalori fejvadász kalandjai közül is többnél szerepel rendezőként és ennél a sorozatnál is a direktori széket foglalja el. Pozitívum tehát a komor, realisztikus megjelenítés és ezen túl Darth Vader felbukkanása is, amit a magam részéről óriási örömmel (és üdvrivalgással) fogadtam.

Jók a helyszínek és egyre jobb maga Ewan McGregor is. Kíváncsian várom a további részeket és remélem nem rövidül le az egyes epizódok játékideje. Az első három rész értékelése nálam 75% (a harmadiké Darth Vader miatt 80%). Jó hír: úgy tűnik végre a Disney kezdi érezni a Star Wars Univerzumot.

Az 1986-os Top Gun az amerikai vadászpilóták egy csoportjának kalandjait mutatja be a hidegháborús világ sajátos fegyveres feszültségein és a fiatal pilóták versengésein keresztül. Mindez egy romantizált kapcsolat szenvedélyességét illetve egy tragikus véget érő barátság részleteit is elénk tárva. Meglehetősen cool és érdekes sztori volt ez annak idején, az alig 23 éves Tom Cruise, a gyönyörű Kelly McGillis, a colos (188 centis) Anthony Edwards és a rivális pilótát alakító Val Kilmer főszereplésével.

A kép forrása: nytimes.com

A vagány, vakmerően repülő és a rejtélyes módon elhunyt, szintén vadászpilóta édesapjának nyomdokaiba lépő Maverick (Tom Cruise) bizonyítani tudja kivételes tehetségét, megküzd riválisaival (és önmagával), a végén pedig meghódítja a csinos oktatónő, Charlotte (Kelly McGillis) szívét is. Ennyi az eredeti történet, Tony Scott rendezésében. Aztán eltelt 36 év és egy új direktor, Joseph Kosinski elkészítette a folytatást. Kosinski számomra a 2013-as Feledés (Oblivion) megrendezésével bizonyította különleges kvalitásait. Ebben az érdekes és izgalmas sci-fiben egyébként szinte Tom Cruise-zal dolgozott együtt.

Forrás: nypost.com

A Top Gun: Maverick egy nagyon jó érzékkel megrendezett akciófilm, amely még túl is szárnyalja az 1986-os eredetit. Hiteles az alapsztori, élvezetesek a vadászgépes jelenetek az F-18-as és a ma már elavultnak tűnő F-14-es gépekkel és kimagaslót alakít az 59 évesen is kitűnő formában lévő Tom Cruise is. Ami a többi karaktert illeti: ezúttal nem látjuk a szereplő-listán Kelly McGillist, Anthony Edwardsot és Meg Ryant, akik az 1986-os eredetiben kulcs-szereplők voltak, ám felbukkan Val Kilmer és két új figura is: Goose fiaként: Miles Teller (A beavatottból lehet ismerős) és az 51 évesen is bombázó Jennifer Connely.

Forrás: LINK

Kapunk fordulatokat, izgalmakat, harcot földön, vízen, égen és remek zenéket, melyek megidézik az eredeti hangulatot. Egy teljes jelenet szól Jerry Lee Lewis nagy klasszikusáról, melynek címe: Great Balls of Fire. Ez a jelenet az egyik legjobb a filmben. A Top Gun Maverick nálam erős 90%-os mozi, a maga műfajában az egyik legjobb; idén pedig egészen biztosan a legkomolyabb sikerek közé sorolódott a mozikban.